Toshiba weboldala

sitemap

Notebook-ok, ahogy (remélhetőleg) sohasem látjuk!

2011-03-24 14:40:19

Tegnap, szervizvezetőnk, Almádi János az újságírók kérésére levetkőztette" a Toshiba négy, új készülékét! Vigyázat! Sokkoló képsorok!

A Toshiba meghívásából ma betekintést nyerhettünk a laptopok házába. Délelőtt tartott sajtótájékoztatóján a japán vállalat néhány új modellje került terítékre – többek között az ötödik generációs netbook egyik változata, illetve néhány nagyobb példány, például a nemrég bejelentett Tecra R850-es (melynek méhsejtes kialakítását így végre meg is mutathatjuk), a Portégé R700-as és a 3D-s kijelzővel szerelt Satellite A665-ös is képviselte magát a rendezvényen.

A gépek szakszerű szétbontását Almádi János, az Atlantis notebook ügyvezető igazgatója végezte, akitől többek között olyan titkokat tudhattunk meg, mint a Toshiba laptopjainak merevségére vonatkozó szigorú előírása. Felmérések szerint az emberek jelentős része hajlamos alkalomadtán nyitott állapotban, a laptopok sarkát megfogva magával cipelni egyik helyiségből a másikba kicsiny eszközét, aminek váza így értelemszerűen megfeszül. Almádi szerint ezeket a hatásokat a Toshiba gépei megfelelően kezelik, de számos gyártó nem fordít elég gondot a terhelést hosszú távon is elbíró vázrendszer kialakítására.

Emellett fény derült a Harman-kardon hangszórók speciális „beágyazottságára” is: a hangkeltő elemek nem közvetlenül, szilárdan vannak becsavarozva a vázba, hanem egy gumipadra ülteti rá őket a gyártó, így működésük közben lehetőségük van némi elmozdulásra, ami javítja a hangzás élményét. Ugyanez a rugalmasság figyelhető meg egyes modellek hőelvezető rendszerénél is. Amint az egy lenti képen látszik is, egyes csavarokra rugót „húztak” a gyárban, amivel (újbóli) összeszereléskor megelőzhető, hogy túlságosan mélyre legyenek becsavarva a rögzítendő elemek, elveszítve azt a rugalmasságot, ami segíti az egyes komponensek fizikai behatás esetén történő apró elmozdulását.

Sőt, ugyanitt, a hőelvezető rendszernél meg is vannak számozva a csavarok, azaz egyáltalán nem mindegy, milyen sorrendben szereli össze az ember. Ha nem követi a Toshiba előírásait, akkor nem áll elő az eredeti helyzet, ennek pedig egyenes következménye lesz a rossz hőleadás. Ilyenkor a Toshiba netbookjai nem főnek meg, de néhány perc működés után letiltanak – vagyis lehet újra szétszerelni a laptopot.

További szószaporítás helyett lássuk, hogyan néznek ki a japán gyártó mobil masinái belülről!

 

Forrás és képek: www.terminal.hu

Eredeti cikk és nagyobb méretű képek itt!


NB520

Toshiba NB520 netbook szétszedve

Toshiba NB520 netbook szétszedve

Toshiba NB520 netbook szétszedve

Tecra R850

Toshiba Tecra R850 notebook szétszedve

Toshiba Tecra R850 notebook szétszedve

Toshiba Tecra R850 notebook szétszedve

Toshiba Tecra R850 notebook szétszedve

Toshiba Tecra R850 notebook szétszedve

Toshiba Tecra R850 notebook szétszedve

Toshiba Tecra R850 notebook szétszedve

Satellite A665

Toshiba Satellite A665 szétszedve

Toshiba Satellite A665 szétszedve

Toshiba Satellite A665 szétszedve

Toshiba Satellite A665 szétszedve

Toshiba Satellite A665 szétszedve

Toshiba Satellite A665 szétszedve

Toshiba Satellite A665 szétszedve

Portégé R700

Toshiba Portégé R700 szétszedve

Toshiba Portégé R700 szétszedve

Toshiba Portégé R700 szétszedve

Windows 7
Szamitogep egyediesites